top of page
Search

Saját komplexumba költözik RG szakosztályunk!

Elkezdődtek az átalakítási munkálatok ritmikus gimnasztikázóink új munkacsarnokában, ahová 2021. októberében már be is tudunk költözni.


Ritmikus gimnasztika szakosztályunk a XI. kerületi Barázda utcába költözik, ahol sportolóink profi körülmények között készülhetnek majd a versenyekre. Az új komplexumban a szabvány méretű versenyt


erület mellett lesz egy kisebb gyakorló terület is, a versenyszőnyeg alá pedig a nemzetközi versenyeken használt aláépítés kerül majd. Az új terem adottságai abban is kedvezőbbnek bizonyulnak, hogy a jövőben mintegy 8 méter belmagasság áll majd rendelkezésre az RG szerek dobálására. Ezzel klubunk csatlakozik az országban a


hhoz az 5 ritmikus gimnasztika klubhoz, akiknek edzései saját komplexumban folynak.


Az átalakítási munkálatokkal jól haladunk, még kb. 2-2,5 hét és birtokba vehetjük az új komplexumot, ahol végre otthonra találnak majd a közösségi programjaink. Az idei évi Halloween party-t már minden bizonnyal itt fogjuk megtartani.


Nagyon hálásak vagyunk azoknak a támogatóknak, akik hisznek bennünk és adományokkal segítették ennek az álomnak a megvalósítását.


Akiknek nem tudjuk elégszer megköszönni a támogatást:

Market Építő Zrt. - beton, sóder, gipszkarton profil

Rockwool - kőzetgyapot

Murexin - aljzatkiegyenlítő






bottom of page